A pompás rózsa

A rózsa az egyik legkedveltebb dísznövényünk, amely az egész nyáron át tartó folyamatos virágpompa érdekében rendszeres ápolást igényel.

A rózsa számára olyan helyet válasszunk, ahol naponta legalább 5-6 óra napfény éri, lehetőleg a  reggeli órákban. Emellett szellős, de ne huzatos helyre ültessük. A reggeli napfény ugyanis gyorsan felszárítja a levelekről a hajnali harmatot, ami a gombabetegségek melegágya. A rózsa a talajjal szemben nem igényes, amennyiben elegendő tápanyagot kap. Amennyiben szabadgyökerű oltványt telepítünk, ültethetjük tavasszal és ősszel. Konténeres rózsát – a fagyos időszakot és a forró, száraz napokat kivéve – az év bármely szakában ültethetjük. Mivel a rózsa több évtizedig is egy helyen marad, bőségesen el kell látni szerves anyaggal. Az ültető gödörbe érett istálótrágyát vagy komposztot tegyünk. A rózsát évente három alkalommal célszerű műtrágyázni. Az első adagot a kora tavaszi metszés után, a következőt pedig a fővirágzás elején, majd a harmadikat július végén juttassuk ki, a második és a harmadik adag műtrágya káliumban gazdag legyen. A rózsa a nyári hőségben rendszeres öntözést kíván. Inkább ritkábban nagyobb vízadagokkal öntözzünk. A vizet közvetlenül a növény tövéhez juttassuk, a leveleket lehetőleg ne érje nedvesség. A növény energiájának megőrzése és a folyamatos virágnyílás érdekében a nyár folyamán távolítsuk el az elnyílt virágfejeket.

Vissza a cikkekhez

PÁLYÁZAT