Így védekezzünk a kártevők ellen!

kartevokA kártevők hatalmas pusztítást okoznak kertünkben, sőt úgy néz, ki évről évre egyre több van belőlük. Bemutatjuk, hogyan védekezzünk ellenük!

 

A legjobb módszer a kártevőkkel szemben a megelőzés, vagyis ha időben kezdünk el védekezni ellenük.

Akinek nagy kertje van és sok zöldség és haszonnövényt termeszt benne érdemes vagy bio, vagy vegyi úton is védekeznie a kártevőkkel szemben.

A bio védekezés bármely kertben alkalmazható a lényege hogy a növények köré ültessünk egy sor olyan növényt, amely megakadályozza illatával a kártevők szaporodását. Ilyen lehet egy sor levendula, büdöske, metélőhagyma, fokhagyma, vagy vöröshagyma. Ha ilyen növénnyel vesszük körbe a zöldségágyások szélét máris sokat tettünk, hogy meggátoljuk a kártevők pusztítását kertünkbe.

Aki dézsakertet nevel a teraszon vagy erkélyen még könnyebb a dolga, hiszen itt minden növényre külön figyelmet tud fordítani, ám itt is érdemes a leander vagy a hibiszkusz mellé egy pár gerezd fokhagymát vagy néhány tő levendulát elültetni. Ezek a növények már az illatukkal is képesek távol tartani a kártevőket.

Amint megjelenik, egy kártevő vagy betegség kertünkben azonnal kezdjük el a védekezést, mert nagyon gyorsan átterjedhet egy másik növényre is a betegség. Ma már a kertészetekben olyan rovarírószereket is árulnak, amelyeket bio kertben is lehet alkalmazni ilyen a biola, vagy a biofluid nevű szer, amelyek egy spricnivel ellátott flakonba kerülnek forgalomba így könnyedén kilehet a szert juttatni az adott növényre.

Az erősebb vegyszerek használata és a permetszerek alkalmazása igen veszélyes, így ha mi magunk nem értünk hozzá kellő mértékben kérjünk meg egy szakembert vagy kertészt erre a feladatra.

 Nézzük a leggyakoribb kártevőket:

Levéltetvek: Zöld, fekete vagy sárga színű bogarak, amely gyakran sűrű állományban fedezhetők fel a növényeken, és a friss zsenge hajtásokat kedvelik a legjobban.

Védekezés: Elsőként egy ronggyal vagy kesztyűvel távolítsuk el a kártevők nagy részét a növényről, majd permetezzük be a növényt a megfelelő rovarirtó szerrel, de ha ez nincs, kéznél készítsünk egy szappanos vagy mosogatószeres oldatot és ezzel fújjuk le a növény leveleit és szárát.

Takácsatka: Kicsi piros szabad szemmel alig látható kis pókatkát, amelyeket a legjobban úgy lehet felismerni ha, megvizsgáljuk a növényt, közelebbről és ha apró kis pókhálókat fedezünk, fel rajta akkor biztosak lehetünk benne, hogy ez a kártevő támadta meg növényünket.

Védekezés: Csak speciális takács vagy pókatka ellni szert alkalmazzunk, mert a többi rovarirtó szer sajnos nem képes elbánni ezzel a kártevővel. Kezelés után 3 napig takarjuk be a növényt egy celofánnal vagy nagyobb átlátszó anyaggal, mert a megnövekedett páratartalom elpusztítja a kártevőket.

Hangyák: Egyre több kertben okoznak gondot a hangyák, főleg azért mert a hangyák saját maguk viszik fel a levéltetveket a fára és ott szaporítják őket, mert a levéltetvek által termelt mézharmat a hangyák egyik kedvenc eledele.

A hangyák ellen ma már számtalan védekezés van ilyen pl. a ragadós sárga lapok, amelyek meggátolják, hogy feljussanak a fára, vagy a hangyaöv, amelyet a fa törzsére kell rátekerni, így a ragadós felület szintén gátolja a hangyák közlekedését.

Pajzstetvek és gyapjas tetvek: Egy fehér vattapamacs szerű szívó kártevő, amely egy vastag páncél alatt rejtőzik. Védekezés: Szintén csak speciális olajtartalmú növényvédő szerekkel lehet védekezni ellenük.

A kártevők mellett sajnos a betegségek is megtámadhatják növényeinket:

Lisztharmat: Fehér szürke vagy barna bevonatot képez a növények levelein, amely a hideg és meleg időszakban is felléphet. ezek a gombák a levelek fonákját támadják meg, így ha felmerül egy betegség gyanúja érdemes ezt a részt is alaposan átvizsgálni.

A szürkepenész: Egy barna rothadó bevonatot képez a növényen, amely később átalakul szürke színű penésszé. A legjobb védekezés, ha a beteg részeket azonnal eltávolítjuk és elégetjük, sőt még a metszőollót is érdemes utána fertőtleníteni, hogy a penész ne terjedjen tovább másik növényre.

A csalánlé nagyon jó rovarirtószer lehet, ehhez aprítsunk fel 1 kg csalánlevelet és öntsük fel 10 liter hideg vízzel. A tárolóedényt állítsuk, napos helyre majd naponta keverjük át a tartalmát végül 2 -3 hét múlva szűrjük le és 1:10 hígításban adjuk az öntözővízhez vagy permetezzük be a növényeket vele. A permetezéshez a hígítás 1:20 arány!

Vissza a cikkekhez