Komposzt készítése házilag

komposzt2 A komposztot a biokertészek gyakran hívják “Zöld aranynak” is, hiszen mikor elkészül, a növényeknek aranyat fog érni a házilag előállított komposzt.

A természet maga állítja elő a komposztot, hiszen ahol a falevél épp lehullik, ott válik belőle komposzt, amely utána táplálja az erdő talaját. A gondos kertész ezeket összegyűjti kertjében, majd igyekszik a lebontáshoz szükséges körülményeket megteremteni, ez maga a komposztálás.
Akinek még nincs a kertjében saját komposztálója, ideje hogy idén létrehozza ezt, hiszen a növények fejlődéséhez nagyban hozzájárul a jó minőségű komposzt.
Első lépésként jó alaposan gondoljuk át, hogy pontosan hol legyen a komposztáló helye kertünkben. Ez azért is fontos, mert a komposztáló nem épp egy szép látvány, viszont mivel a hulladék folyamatosan keletkezik, jó, ha könnyen meg tudjuk majd közelíteni. Helyezzük a komposztálót a kert végébe, és készítsünk hozzá egy járólapokkal, vagy kövekkel kirakott kis utat, amely révén könnyen meg tudjuk majd közelíteni.

Mivel a komposztot néha át kell forgatni, amelyhez gyakran talicskára, és egyéb kerti eszközökre lesz szükségünk, fontos hogy elég helyet hagyjunk mellette, a legjobb, ha két halomnak is hagyunk területet, az egyik a friss hulladék helye, míg a másik a már érésben levő komposzt halom területe.

A komposztot soha ne napos helyre tegyük a kertünkbe, mert nyáron napok alatt kiszárad, és leállnak az érési folyamatok. A komposzt számára, mind az erős tűző napsütés, mind az állandó nedvesség és csapadék káros hatással lehet, így ha olyan vidéken, vagy területen élünk, ahol gyakran esik az eső, biztosítunk egy könnyű védelmet, így megakadályozzuk, hogy a komposzt szétázzon.

A komposztálásra szolgáló edényt, megépíthetjük mi magunk fából, de ma már több nagyobb kertészeti áruházban vásárolhatunk készen komposztáló edényt. Bármilyen anyagból is választjuk ki a számunkra ideális tárolót, minimum 1 köbméter legyen a térfogata, ugyanis ennyi kell ahhoz, hogy a komposzt be tudjon melegedni.
Az ügyesebb kertészek saját maguk is el tudják készíteni az, komposztáló edényt, akár maradék fából is, de készen is vásárolhatunk fából készült tárolót, amelyeknek az előnye, hogy természetes hatást ad kertünknek, hátránya viszont, hogy az időjárás és a bennük zajló folyamatok miatt idővel a fa is korhadni kezd.

A betonból, illetve fémkomposztáló edények, nem túl kedveltek, hiszen mozgatásuk nehéz, a fémből készült láda nem vezeti jól a hőt, és túl mesterségesnek hatnak majd kertünkben. A műanyag komposztálók könnyen tisztíthatók, mozgathatók, és ma már számtalan méretben meglehet őket vásárolni, így akár egy kisebb méretű edényben még az erkélyen is komposztálhatók. A műanyag komposztáló edények ára, mérettől függően változik, áruk 9000-20000 Ft között változik.

Vissza a cikkekhez