Páfrányok a kertünkben

Megszokott látvány a hazai kertekben a gyönyörű üde zöld levelű kerti páfrány, amely kecses leveleivel, mutatós díszé válik.
pafrany
A páfrányok kedvelik az árnyékos kissé nyirkos kerteket, hiszen eredeti élőhelyükön az erdőben, is mint aljnövényzet vannak jelen.
A király páfrány a legnagyobb a nemzetségből magassága elérheti a másfél métert is, és akár 3 méter átmérővel is büszkélkedhet. A strucc páfrány sem marad le sokkal mögötte ez 80-120 cm magasra is megnőhet, és levelei a 30 cm szélességet is elérhetik.

A legismertebb és legigénytelenebb fajta az erdei pajzsika, amely hazánkban is nagy népszerűségnek örvend. Egy méter magas levelei dúsan hajtanak, félárnyékos helyen aránylag kevés gondozás mellett is szépen fejlődik. Tőosztással nagyon könnyű tavasszal vagy ősz végén szaporítani, és szép szoliter növénnyé fejlődik kertünkben.
De ezen kívül még számtalan fajtát ültethetünk kertünkbe, akár a jól ismert szoba páfrányt is kitehetjük nyárra a kert egy árnyékos részére is. Választhatjuk a Vénusz fodorkát, amely rendkívül mutatós, és nem nő 50 cm-nél nagyobbra.

A páfrányok egyik legfontosabb igénye a pára és a nedvesség, így nagyon jól érzik magukat a kerti tó partján, vagy nagyobb fa árnyékában is. Összeültethetjük őket különböző évelő növényekkel, pl. gyűszűvirággal, liliomokkal, vagy épp a rododendronokkal, vagy egy sorban több tövet is ültethetünk, mint egy kis sövénysor. Tavasszal ültessük körbe őket hagymás nárciszokkal, tulipánokkal, amelyek kiemelik a páfrány szép zöld leveleit.

Ha még nincs, a kertünkben páfrány bármely nagyobb kertészetben beszerezhetjük, az ültetésre a tavasz vagy az ősz a legideálisabb időszak.
Ássunk ki számára kétszer akkor gödröt, mint a földlabda átmérője, és ültessük el a töveket kb. 50-60 cm sor és tőtávolságra. A gödör aljára szórjunk egy réteg komposztot, így biztosítva van számára a tápanyag is. A tavaszi ültetésnél várjuk meg a májusi meleget, nehogy kifagyjon ültetés után a növény.

Nyáron a földet tartsuk egyenletesen nyirkosan, de ne locsoljuk túl, a földet körbe takarjuk be fenyőkéreggel így nem szárad ki a talaj. Ősszel hagyjuk, hogy a páfrány levelei maguktól leszáradjanak, ne vágjuk le, mert ez óvja a tövét a fagyoktól.

A szobai páfrányokat ültethetjük erkélyre, vagy teraszra akár egy szép mutatós dézsába is. Ne felejtsünk el havonta kétszer egy kevés tápoldatot is adni az öntözővízhez.
Zöld lombozatukkal, kecses ívben meghajló leveleivel a páfrányok a kertek egyik kiemelkedő dekoratív növényei lesznek, érdemes gondozni és nevelni őket.

Vissza a cikkekhez

PÁLYÁZAT